Végkielégítés – kinek, mikor és mennyi jár?

Köszönet, elismerés

Automatikusan jár a végkielégítés, ha a munkaviszonyt a munkáltató szünteti meg? Jár-e végkielégítés, ha a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg? Miért kaptam kevesebb végkielégítést, mint amennyit a törvény előír? A kérdésekre a munkajogportál cikkében keresi a válaszokat a szakértő.

A végkielégítés elsődleges rendeltetése az anyagi biztonság nyújtása a munkáját elveszítő munkavállaló részére. Másrészt pedig egy fajta köszönet és elismerés a munkavállalónak a hosszú évek során teljesített munkájáért. A végkielégítés azonban csak bizonyos esetekben jár a munkavállalónak, így különösen akkor, ha

a munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató felmondással szünteti meg,

a munkáltató jogutód nélkül megszűnik, vagy

a munkáltató, illetve annak gazdasági egysége kikerül az Mt. hatálya alól.

A végkielégítésre való jogosultság további feltétele, hogy a munkaviszony a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában a törvényben meghatározott tartamban fennálljon. Követelmény 2012. július 1. óta, hogy a munkavállaló a végkielégítésre csak abban az esetben tarthat igényt, ha a törvényben meghatározott időtartam már a felmondás közlésének időpontjában áll fenn.

Példa: A munkáltató a munkavállalóval 2 év és 11,5 hónap után felmondást közöl. A munkaviszony megszűnésének időpontjában a munkavállaló munkaviszonya meghaladja ugyan a 3 évet, azonban az szabályozás értelmében a munkavállaló nem lesz jogosult végkielégítésre, mivel a törvényben meghatározott és a végkielégítésre való jogosultságot megalapozó minimum 3 éves időtartam nem a felmondás közlésének időpontjában állt fenn.

Mely időtartamot kell, illetve nem kell figyelembe venni a végkielégítésre való jogosultság szempontjából?

Főszabályként nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó tartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg. Ez alól kivétel

a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, valamint

a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó tartamát.

Nem kell tehát figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó időszakot, mely időszakban a munkavállaló táppénzre jogosult, hiszen ha a munkavállaló táppénzben részesül, munkabér nem fizethető ki részére. Mi van tehát akkor, ha az adott naptári évben a munkavállaló egybefüggően pl. 31 napot keresőképtelen állományban van? Nézzük meg közelebbről ezt a kérdést, hiszen a keresőképtelenség és a táppénzes állomány nem minden esetben fedi egymást. A munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként 15 munkanap betegszabadságot biztosít, mely alatt a munkavállaló a távolléti díj 70%-ra, azaz munkabérre jogosult. Jelen példánál maradva ez azt jelenti, hogy ha a munkavállaló az adott naptári évben egybefüggően 31 napot keresőképtelen volt, úgy ettől még ezt az időtartamot is figyelembe kell venni a végkielégítésre való jogosultság szempontjából, mivel ennek az egybefüggő 31 napos időtartamnak az első 15 napjára a munkavállaló a távolléti díj 70%-ban, vagyis munkabérben részesült, és csak a fennmaradó 16 napra járt neki a táppénz.

Betegség esetén minden esetben jár betegszabadság?

Nem jár betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti

üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint

a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára.

Ez azt jelenti, hogy ha a munkavállaló pl. a veszélyeztetett várandósság miatt egybefüggően legalább 30 napot meghaladóan keresőképtelen, úgy ezt az időszakot a munkáltatónak nem kell a végkielégítésre való jogosultság szempontjából figyelembe vennie, hiszen ebben az időtartamban a munkavállaló táppénzre jogosult, de távolléti díjra, azaz munkabérre nem.

Mi van viszont abban az esetben, ha a munkavállaló a munkáltató mulasztása vagy jogellenes magatartása miatt üzemi balesetet szenved és ebből kifolyólag például egybefüggően akár három hónapon keresztül keresőképtelen? A munkavállaló részére az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség esetén betegszabadság az irányadó törvényi rendelkezések alapján nem adható ki, így a munkavállaló az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség időtartama alatt munkabérre sem lesz jogosult. Előállhat tehát a munkavállaló számára az a méltánytalan helyzet, mely szerint – az üzemi baleset kapcsán megállapítható munkáltatói felelősség ellenére – a munkavállaló a munkaviszony megszüntetéskor egyáltalán nem, vagy csak kevesebb végkielégítésre lesz jogosult, mivel az üzemi balesetből eredő, egybefüggően 30 napot meghaladó keresőképtelenség időtartamát – a munkabérre való jogosultság híján – a munkáltatónak nem kell figyelembe vennie. És nem változtat ezen a helyzeten az sem, hogy az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség a munkáltató mulasztására vagy jogellenes magatartására vezethető vissza.

Jár-e végkielégítés közös megegyezésnél?

Ha a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel kívánják megszüntetni, úgy a végkielégítés nem jár „automatikusan”, még a munkaviszony törvényben meghatározott időtartamának fennállása esetén sem. Ez viszont nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a felek a közös megegyezésben megállapodjanak a végkielégítés kifizetésében, illetve annak mértékében. Amennyiben a felek nem állapodnak meg, a munkavállaló közös megegyezés esetén végkielégítésre nem tarthat igényt.

… és ha a munkavállaló mond fel?

Alkalmazni kell a végkielégítés szabályait akkor is, ha a munkavállaló a munkaviszonyát jogszerűen azonnali hatályú felmondással szünteti meg. A jogalkotó szándéka nyilván arra irányult, hogy a munkavállalót – az azonnali hatályú felmondást megalapozó munkáltatói magatartás vagy intézkedés esetén – a végkielégítés (és mellesleg a felmentési időre járó munkabér) tekintetében ne érje hátrány.

Köthetnek a felek a törvényi rendelkezésektől eltérő megállapodást?

A munkavállaló és a munkáltató munkaszerződésben is megállapodhatnak egyrészt a végkielégítésre való jogosultságban, így akár a határozott idejű munkaszerződés megszűnésének, illetve megszüntetésének esetére is, valamint megállapodhatnak a végkielégítés mértékében is. Munkaszerződéses megállapodás esetén a felek nem térhetnek el a végkielégítésre vonatkozó törvényi rendelkezésektől a munkavállaló hátrányára, melyből kifolyólag a végkielégítés mértéke sem lehet kevesebb a törvényben előírt mértéknél. Ezzel ellentétben kollektív szerződés a végkielégítésre vonatkozó törvényi rendelkezésektől, így akár annak mértékétől nem csak a munkavállaló javára térhet el, hanem hátrányára is. Vagyis kollektív szerződés rendelkezhet akár arról, hogy a végkielégítés mértéke alacsonyabb a törvényben előírt mértéknél.

Ki jogosult magasabb végkielégítésre és ki az, akinek nem jár?

Ha a munkaviszony a törvényben meghatározott módon a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül („védett korban”) szűnik meg, a munkavállaló végkielégítése 1-3 havi távolléti díjnak megfelelő összeggel emelkedik. A régi Mt. erre az esetre általánosan háromhavi átlagkeresettel emelte a végkielégítés mértékét. Ezzel szemben az új Mt. az emelt végkielégítés mértékét 2012. július 1-től sávosan határozza meg 1-3 havi távolléti díj között.

A munkavállaló a végkielégítésre való jogosultságát elveszíti, ha a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. Tekintve a végkielégítés rendeltetését ennek oka álláspontunk szerint az, hogy a nyugdíjasnak minősülő munkavállaló a munkaviszony megszűnését követően nyugdíjban részesül, ezért az „anyagi biztonság” – a munkaviszony megszűnése ellenére – ebből kifolyólag adott.

A régi Mt. a végkielégítésre való jogosultságot általánosan a munkáltatói rendes felmondáshoz kötötte, vagyis lényegtelen volt, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással milyen okból kifolyólag szüntette meg. Ezzel szemben az új szabályozás a végkielégítésre való jogosultság szempontjából már nem csak a munkaviszony megszüntetésének módjára, hanem annak okára is figyelemmel van. Ez alapján nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége. Láthatóan szűkült a végkielégítésre való jogosultak köre, hiszen a hatályos törvényi rendelkezés alapján munkáltatói felmondás esetén csak akkor fizetendő a végkielégítés, ha a felmondás oka a munkáltató működésével függ össze (pl. átszervezés), illetve a munkavállaló egészségi okokból kifolyólag nem tudja megfelelően teljesíteni a munkaköri feladatait.

***

Az új Mt. hatályba lépésével egyidejűleg láthatóan sok részletkérdésben módosult a végkielégítés rendszere, a végkielégítésre való jogosultság feltétele és a védett korú munkavállalók esetében annak törvényi mértéke is. Az új rendelkezéseket korábban még tervezetként, majd 2012. július 1-jét követően azok hatályba lépését követően is számos kritika érte szakszervezetek, egyéb munkavállalói érdekképviseleti szervek, a média és a sajtó részéről. A végkielégítésre vonatkozó új szabályokkal szemben kritikát megfogalmazók közül viszont kevesen voltak azok, akik objektív érveket is felhoztak. Hangulatkeltésre bizonyára alkalmas lehet azt hangoztatni, hogy az új szabályozás alapján sok „szegény” munkavállaló elesik a végkielégítéstől. Meggyőződésem viszont ennek kapcsán, hogy nem kell „megjutalmazni” a munkavállalót végkielégítéssel, ha a munkaviszonyát akár 5-10 év után vagy még ennél is több év után azért kell megszüntetnie a munkáltatónak, mert folyamatosan rosszul teljesít, határidőket nem tart be, vagy a kollégáival megalázó, sértő hangnemben beszél.

Igaz, első ránézésre hátrányos változásnak tűnhet az is, hogy kollektív szerződésben csökkenthető a végkielégítés mértéke a törvényben meghatározott mértékhez képest. De tartsuk szem előtt, hogy a kollektív szerződés tartalmát nem a munkáltató határozza meg egyoldalúan, hanem annak tartalmáról meg kell állapodnia a szakszervezettel, illetve a szakszervezetekkel. A szakszervezet, mint munkavállalói érdekképviseleti szerv erre vélhetően csak akkor fog rábólintani, ha a munkáltató cserébe egyéb juttatásokat vagy kedvezményeket biztosít a munkavállalók számára a kollektív szerződés keretében. Nem feltétlenül jelent hátrányt a munkavállaló számára, ha pl. hat év után kéthavi végkielégítés helyett kollektív szerződés alapján csak egyhavi végkielégítésre lesz jogosult, miközben hat éven keresztül cserébe a törvényinél magasabb összegű bérpótlékot és ezen felül cafeteria juttatásokat is kapott.

Forrás: munkajogportal.hu