Vihar egy üres pohárban

Az egyéni nyugdíjszámla problémája összetett

Talán emlékeznek: 2011-ben egyebek között azzal vették rá a magán-nyugdíjpénztári tagokat az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésre, hogy a rendszerben létrehozandó egyéni nyugdíjszámlájukon majd látni fogják minden korábbi befizetésüket, így nem kell tartaniuk semmiféle jogvesztéstől. Persze a fő érv a visszalépés mellett akkoriban valójában az volt, hogy aki dacolni merészel a kormányzati akarattal, az a tb-től egy fillér nyugdíjra sem számíthat – olvasható Farkas András, a Nyugdijguru.hu alapítójának véleménye a Világgazdaságban.

 

   Ezt a törvénybe is foglalt alkotmánysértő fenyegetést később azonban visszavonták – de akkor már mindegy volt. Vissza is lépett közel hárommillió pénztártag, így a központi költségvetés 13 év alatt összegyűlt 3 ezer milliárd forintnyi pénztári vagyonhoz jutott, amely mára gyakorlatilag az utolsó forintig elolvadt anélkül, hogy nyugdíjszempontból bármilyen pozitív hatását érezhetnénk. Az államadósság sem csökkent, és a nyugdíjváromány sem emelkedett. Jelentősen nőtt viszont az állam nyugdíjígérvényekben megtestesülő implicit államadósság a jövő nyugdíjasaival szemben. De ez legyen a jövendő kormányzatainak a gondja.

   Folyamatosan pozitív hatása van viszont annak, hogy megszűnt a magánnyugdíjpénztárakba átirányított járulékfizetés (az eredetileg 6, majd 8 százalékos tagdíj), így a Nyugdíjbiztosítási Alap évi 300 milliárd forint többletbevételhez jut. Ezt az összeget 2011 előtt a költségvetésnek kellett pótolnia, hogy a jelenlegi nyugdíjakat ki lehessen fizetni.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter néhány napja az egyéni számlákban még a mai napig bizakodók reményeit is szertefoszlatta, amikor bejelentette, hogy mégsem lesz egyéni számla a nyugdíjrendszerben. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter viszont azt mondta, hogy már tökéletesen működik az egyéni számla, és közel 40 ezer ember már ellenőrizte is a számlaegyenlegét.

   Hol az igazság? Odaát, mint mindig: egyéni számla ugyanis van is, meg nincs is. Abban az értelemben, ahogyan 2011-ben megígérte a kormányzat, úgy nincs, de a folyó finanszírozású nyugdíjrendszerben nem is lenne semmi értelme, ebben tökéletesen egyetérthetünk a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Másfelől a nemzetgazdasági miniszternek is igaza van: 2013-tól valóban létezik a társadalombiztosítási egyéni számla, amelynek azonban semmi köze sincs az előző értelemben vetthez.

   A félreértést a fogalmak keszekusza keveredése okozza. A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénzárakról szóló, 1997-es törvény szerint egyéni számla az a nyilvántartás, amelyen a felhalmozási időszakban a pénztártag követelése, illetve nyugdíjba vonuláskor a részére járó nyugdíjszolgáltatás megállapítása alapul. A számla tényleges megtakarításon, valóságos tőkefedezeten alapuló nyugdíjjogosultságok megállapítására szolgál. Ez volt az a 3 ezer milliárd forint, amelyből már egy garas sincs.

   Másfelől a tb-nyugellátásról szóló, 1997-es törvény szerint a társadalombiztosítási egyéni számla nem más, mint egy időben és jogcímek tekintetében is erősen korlátozott elektronikus nyilvántartás, amely nem tart nyilván semmilyen valódi pénzt, amely nyugdíjként megillethetné a számla „tulajdonosát”. Nem is tarthatna nyilván valódi pénzt, hiszen a folyó finanszírozás lényege, hogy a mindenkori aktív dolgozók járulékfizetéseiből kell a mindenkori nyugdíjasok járandóságát kifizetni. Ezért teljesen értelmetlen lenne egy nem tőkefedezeti egyéni számlán nyilvántartott összeget a későbbi nyugdíjunk alapjának tekinteni.

   A tb-nyugellátásról szóló törvény egyértelműen tisztázza is a helyzetet, amikor elrendeli, hogy annak a személynek a nyugdíját, aki a magán-nyugdíjpénztári rendszerből visszalépett a tb rendszerébe, úgy kell megállapítani, mintha biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulék fizetésére lett volna kötelezett. Mintha soha nem lett volna magánnyugdíjpénztár tagja.

   Az egyéni számla problémája mindezek miatt valóban összetett. A magyar folyó finanszírozású tb-rendszerben kizárólag nyilvántartási és motivációs célokat szolgálhat, hogy a járulékfizető magánszemély ellenőrizheti, mennyi nyugdíjjárulék befizetése szerepel a tb nyilvántartásaiban. Egyelőre csak 2013-tól, aminek önmagában semmi értelme nincs, hiszen a nyugdíja az 1988-tól szerzett, nyugdíjjárulék alapját képező kereseteiből számítandó nettó átlagkeresetétől és az egész élete során szerzett szolgálati ideje egész években mért hosszától függő nyugdíjszorzótól függ. Ezekre vonatkozóan azonban a egyéni tb-számla az égvilágon semmilyen segítséget nem nyújt. Ráadásul semmilyen adatot nem szolgáltat a munkáltató által fizetendő szociális hozzájárulási adóról (leánykori nevén: társadalombiztosítási hozzájárulásról), pedig annak átlagosan 85 százaléka szintén a nyugdíjak fedezetére szolgál.

   A számla akkor lenne hasznos, ha a magyar rendszer elmozdulna a svéd modell felé, amire annak idején tett néhány célzást a nemzetgazdasági miniszter. A modell lényege, hogy a folyó finanszírozás okosan keveredik a tőkefedezeti elvvel, s a jogosultak minden évben részletes és áttekinthető kimutatást kapnak az egész életükben addig befizetett járulékokról, azok virtuális hozamáról és az aktuálisan várható nyugdíjuk összegéről.

  Ne felejtsük azonban el, hogy a svéd modell kidolgozása közel két évtizedig tartott, elfogyasztott négy kormányzatot, és több tízmilliárd koronányi tartalékkal indult útjára. Azt pedig főként vegyük figyelembe, hogy a svédek halálosan komolyan veszik az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elvét, vagyis a nyugdíjak összege is dinamikusan változik a világgazdasági folyamatoknak, a tőkepiaci hozamoknak, a várható élettartamnak és a nyugdíjba vonulás választott életkorának a függvényében. A svéd modell sem fenékig tejfel.

Forrás: Világgazdaság