350 ezer forintos minimálbérre tesz javaslatot az egyik párt

Az MSZP egy olyan módosítást is kezdeményez, ami a vendégmunkások alkalmazására vonatkozik.

Az MSZP az emberek megélhetési biztonsága érdekében terjeszt be javaslatokat az Országgyűlésnek az őszi ülésszakon, így a minimálbér 350 ezer forintra emelését is kezdeményezni fogja – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken az ózdi kihelyezett frakcióülésről beszámolva. Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán Miskolcról közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, javasolni fogják az alacsony nyugdíjak felzárkóztatását, a nyugdíjak valós inflációval történő emelését. Kezdeményezni fogják, hogy azoknál a cégeknél, ahol vendégmunkásokat alkalmaznak, legyen kollektív szerződés, hogy ne kerüljenek a magyar munkavállalók hátrányosabb helyzetbe – ismertette.

Az ellenzéki politikus közölte, nagyon fontosnak tartják, hogy Magyarország „le tudja hívni a neki járó közel 10 ezer milliárd forintos uniós forrást”. A kormány teljesítse az Európai Unió követeléseit: ne lopja el az uniós pénzeket, garantálja a magyar igazságszolgáltatás, valamint az egyetemek függetlenségét – hangoztatta. 

pénzügyi növekedés