Eredményes évet zárt a NAV 2018-ban

Tisztelt Tisztségviselők!

Tájékoztatlak Benneteket, hogy a mai napon került sor a NAV 2018. évi Évértékelő Vezetői Értekezletének megtartására, melyen dr. Sors László Államtitkár úr beszámolt a NAV 2018. évi tevékenységéről, eredményeiről. Az értekezleten részt vett Varga Mihály Pénzügyminiszter úr, illetve Izer Norbert Adóügyekért felelős Államtitkár úr. A programot a Pénzügyminiszter úr nyitotta meg.

Elmondta, hogy a cél az lenne, hogy az Adóhatóság népszerűsége elérné a Svéd Adóhatóság népszerűségét. Fontos, hogy emellett legyen versenyképes és a középpontba az adózók kerüljenek.

Az ügyfélszolgálatokon, illetve az e-mailes rendszeren keresztül 2,4 millió ügyfél kapott segítséget adóügyeik intézéséhez. Sikerként említette Miniszter úr az E szja működését, amely közel 5 millió embernek nyújtott segítséget. Megemlítette, hogy a NAV gazdasági környezete, azaz a magyar gazdaság az elmúlt negyed évben 5,2%-kal nőtt és az éves számot tekintve 4% lesz a magyar gazdaság növekedési üteme 2018-ban.

 

A magyar kormány célja az alacsonyabb hiány, és a kevesebb adósság, amely a gazdaság élénkítésében jelentős szerepet játszik. Az adórendszer átalakításánál megemlítette, hogy a OECD méltatta ezen tevékenységet. Továbbra is cél, a jövedelmet terhelő adók csökkentése.

Kiemelte a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek 2016-ban kötött bérmegállapodását, amely lehetővé tette a SZOCHO csökkentését. Fontos tapasztalat, hogy az alacsonyabb adót a vállalkozói szféra szívesebben befizeti, ezirányba halad a kormány politikája is, hogy csökkenjen a jövedelmet terhelő adók mértéke. Fontos intézkedésnek tartja a KATA illetve a KIVA bevezetését. A 2011-ben megkezdett családi intézkedések egymillió szülőt érintenek. Európában Magyarország volt a legnagyobb adócsökkentő, annak ellenére, hogy az európai adókoncentráció ha kisebb mértékben is,  de nőtt. Azt is kiemelte, hogy Magyarország az első tíz legkedveltebb befektetési hely a világon.

Felhívta azonban a figyelmet, hogy az adómérték csökkenése mellett, továbbra is be kell szedni a költségvetési törvényben meghatározott adót. A bevétel 2019-ban 14,253 milliárd forint volt. Ez 853 milliárdos többletbevételt jelentett, az elmúlt évhez képest.

Az emelkedett adóbevétel tette lehetővé a rendőrségi, és a honvédségi beruházások elindítását, e nélkül a többletbevétel nélkül ezek a fejlesztések elmaradtak volna.

Dicséretként említette, hogy az adómorál javult, ennek következtében a pénzforgalmi bevételek nőttek, a gazdaság fehérítése tekintetében pedig  az online eszközök alkalmazása, jelentős eredményeket mutat.

A Pénzügyminisztérium becslése szerint a gazdaság fehérítése kapcsán az állam, közel 400 milliárd bevételt realizált. Külön méltatta az EKAER rendszert, amelynek bevezetése érdekében, mind Lengyelország, mind pedig Szlovákia is lépéseket tett. Ennek érdekében ezen országok többször tanulmányozták a magyar EKAER rendszer felépítését.

A gazdaság fehérítési eszközök között említette még az online számlázási rendszerek használatát, az automaták bekötését is. A kormány célja az lenne, hogy 10% alá csökkenjen az adó elkerülés mértéke.

A kormány stratégiai célja továbbra is a családok erősítése, és a vállalkozói terhek csökkentése. Kiemelten fontosnak tartotta, az adó adminisztráció csökkentését is.

A világgazdaság növekedésének üteme a jövőben jelentősen mérséklődhet, így a kormány gazdaságvédelmi intézkedésekkel is készül. Az Adóhatóság biztosítja az állami bevételek 95%-át, hangsúlyt kell fektetni az eltitkolt jövedelmek felderítésére is. A jövő évben 10,65 milliárddal kell több bevételt beszedni az Adóhatóságnak úgy, hogy a SZOCHO csökkentése 130 milliárddal csökkenti a bevételt. Kiemelte a nyugdíjasok kedvezményes foglalkoztatásának lehetőségét. Ez vélhetően 40-50 milliárddal javítja a költségvetés egyenlegét. Folytatni kell az E bevallásokkal kapcsolatos fejlesztéseket. Kiemelten fontos feladat a jóadózók megbecsülése, az adó adminisztráció csökkentése. Fontos lenne az adóbevallásokkal kapcsolatban, hogy a kisvállalkozók által átlagosan 277 óra ráfordítást – amely az adóbevallással kapcsolatos tevékenységet jelenti – jelentősen csökkentsük. Az adórendszer egyszerűsítése kapcsán 5 adónem szűnik meg 2019-ben. Az E fejlesztéseknél fontos, hogy a magánszemélyek után, a vállalati szféra tekintetében is a NAV készítse el a legtöbb adóbevallást. A jövedéki adó tekintetében ez már ez évben megtörténik, az ÁFA bevallások elkészítése tekintetében is folytatni kell a fejlesztést.

Ezt követően az Államtitkár úr beszámolt a NAV 2018-as tevékenységéről. Elmondta, hogy a NAV engedélyezett létszáma 21.088 fő, a NAV költségvetése 235 milliárd forint, és a NAV közel 60 adónemet kezel. Míg 2011-ben a NAV-nak 811 feladata volt, addig 2019-ben már 1169 új feladat jelent meg a szervezet életében. A többlet bevételek kapcsán elmondta, hogy a NAV annyi többlet  bevételt hozott, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a saját működését is, a plusz bevételek kapcsán megfinanszírozta.

A jövő feladatai között – illetve a megvalósult fejlesztések között – említette a foglalkoztatási riasztást. Ez a kérdés érdekképviseleti szempontból is rendkívül fontos, hiszen a rendszer jelez, hogyha a munkavállaló újabb cégnél való foglalkoztatása visszásságokat mutat. Ez főleg a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cégeknél jelent garanciát a munkavállalók számára. Említette, hogy új operatív törzs került létrehozásra az Igazgatás, a Rendészet részvételével, és ennek az operatív törzsnek egy új irányítási modell lehet a kiinduló pontja.

A 2019. év tekintetében komoly szervezeti döntésekre kerül sor az átalakulások kapcsán, és szinte már szinte teljesen biztos, hogy a Vámág önállóvá válik. A jelenlegi létszám a NAV-ban 18.894 fő, 2018-ban 641 fő csökkenésével kellett számolnunk. Fontos kérdésnek nevezte az életpályát és megemlítette, hogy a testület burnout tréningekkel segíti a munkavállalókat. A stratégia meghatározásában Államtitkár úr – igazodva a minisztériumi elvárásokhoz – kiemelte az alábbi fontos pontokat:

  • ügyfélközpontúság és az új szemléleti mód meghonosítása,
  • adó adminisztráció csökkentése, és a digitalizáció mértékének növelése,
  • hatékonyság növelés,
  • aktív humántőke,
  • racionalizált működés.

A NAV küldetése az adótudatosság növelése, a költségvetés bevételének a maradéktalan biztosítása, és fontos a szerepe a NAV-nak, a gazdaság fejlődésének támogatásában. Ennek érdekében, fontos a szolgáltatási funkció működtetése, és a partnerség elvének alkalmazása. Ennek konkrét megvalósulása a NAV munkájában már megjelent, ilyen például az adózói minősítés, a támogatási eljárás, illetve a Mentor program.

Fontos fejlesztésnek nevezte az online nyomtatvány rendszerének alkalmazását, és megemlítette értékelőjében a NAV adatvagyon kezelésének fontosságát is is, amelynek során a hatóság közel 5,1 millió adatot kezel, 23 adatforrásból és kiemelte az online számlarendszerből származó adatok kezelésének, kockázatelemzésének fontosságát is. Kiemelten kezelendőnek nevezte, a végrehajtási eljárások lefolytatásának hatékonyságát, illetve a bűnjel kezeléssel kapcsolatos többletfeladatok elvégzését is.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy a Miniszter úr a NAV munkáját jónak értékelte, valamint az Államtitkár úr beszámolójából is megállapítható, hogy a NAV eredményes évet zárt 2018-ban.

Az érdekeltségi jutalom tekintetében rövidesen a listák megérkeznek, a konkrét elosztási elvek tekintetében konzultációt kértem, illetve kezdeményeztem. Az elosztási elvek tekintetében a NAV minden esetben a szakszervezet részére, a jutalom folyósítását megelőzően tájékoztatót küld, erről minden esetben értesítelek Benneteket. Társszakszervezetünk által kiadott tájékoztatóban foglaltak vélhetően irányadóak lehetnek, de a konkrét döntésről tájékoztatást még nem kaptunk.

Tisztelettel,

Holecz Gábor elnök