Kiss Gergely Árpád és Varga Dóra PhD-hallgató ügyvédjelöltek kutatóként működtek közre „A munka jövője a közigazgatás, védelmi ágazatban” elnevezésű projektben. A munkajogász szerzőpárossal készült interjút az OrientPress Hírügynökség adja közre a GINOP-5.3.5-18-2018-00055 azonosító számú, munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projekteken belül.
Miben tekinthető másnak a közszféra foglalkoztatása és hol találjuk a határokat?
A munkavégzésre irányuló jogviszonyokat legtágabb értelemben három, különböző jogterülettel összefüggésben értelmezhetjük, amelyek egy valamiben mégiscsak közösek: egy adott személy egy másik számára végez valamilyen tevékenységet, méghozzá munkatevékenységet. Tanulmányunkban azonban egy jogterületre összpontosítunk, amely nem más, mint a közszférában dolgozókra vonatkozó jogszabályok által generált és körülhatárolt jogviszonyok. Ennek érdekében számos aspektusból közelebbről vizsgáljuk meg a lényegi különbségeket a versenyszféra munkaviszonya, illetve a közszféra foglalkoztatásra irányuló jogviszonyai között, elsősorban kiemelve a munkáltatót, mint központi szereplőt és a hozzá kötődő jogosultságokat, valamint terhelő kötelezettségeket.
A foglalkoztató elnevezésének jelentősége milyen különbségekre utal?
A munkáltatói jogkör terjedelmének meghatározása korántsem egyszerű feladat, amely nemcsak a versenyszférában meglévő, gazdasági munkaviszonyok tekintetében helytálló kijelentés, hanem az állami szférában munkálkodók esetén is. Jelen kutatás keretei között hangsúlyt fektetünk a „közszféra munkajogára”, vagyis az egyes köz szolgálatának érdekében létesített jogviszonyokra, az abban részes felek jogállására, kiemelve a foglalkoztatót, mint a tárgyalt esetkör egyik sarkalatos pontját.
A közszférában egyszerűnek tűnik a foglalkoztató megítélése. Viszont a munkaerőpiacon számos munkavégzésre irányuló foglalkoztatási forma jelenik meg napjainkban. Érinti ez a közszféra területét is?
Talán nem állítunk azzal rendkívülit, ha kijelentjük, a közszolgálat és annak munkajogi vonatkozásai – elsősorban a modernizációval kapcsolatos igények aspektusából szemlélve – mindig is reformkísérletek tárgyát képezték, amelyeket több-kevesebb sikerrel lehetett a gyakorlatba átültetni, mérhető eredményekkel. Jelen kutatás a platform munka bemutatása révén egy konkrét, kézzelfogható, működő modellt tár az olvasó elé, amelynek alapos vizsgálata és pozitív elbírálása esetén meghatározó hatása lehet a közszféráról alkotott képünkre nézve, már akár a közeljövőben is.
Önök szerint át lehet-e ültetni a XXI. századi applikációkon alapuló mindennapjainkat a közszolgálat stabil rendszerébe, avagy teljesen elvetemült már a gondolat is?
Napjaink meghatározó tevékenységeit már egyre ritkábban végezzük személyesen, számos alkalommal okoseszközeinken található applikációkkal intézzük ügyeinket. E jelenség azonban nem csak a mindennapi élet ügyes-bajos dolgaiban mutatja hatásait, ugyanis a digitalizáció hozta vívmányok és azok kézzelfogható eredményei a munka világába is betörtek, sok esetben fejtörést okozva ezzel a jogalkotónak és a jogalkalmazónak egyaránt. Kutatásunk alapja az applikáció alapú munkavégzés világának bemutatásán túl az, hogy az egyébként folyamatos megújulási igénnyel jelentkező közszolgálat mennyiben képes egy, annak szellemiségétől talán távol állónak tekinthető munkaszervezési módszer elemeit befogadni és alkalmazni azokat.
Milyen módszerrel szabályozható a platform alapú munkavégzés?
Megítélésünk szerint tanulmányunk révén rávilágítunk a platform alapú munkavégzéshez kapcsolódó szabályozások előnyös részeire, mintegy felkínálva azokat a közszféra munkajogának. Kutatási eredményeink alkalmazására tett kísérletek igen jelentős mértékben formálhatják a közigazgatásban foglalkoztatottak – és az ügyfelek – e területről kialakított álláspontját.
