Pártoló tagsági díj utalása – 2024

Kedves Pártoló Tagjaink!

Értesítünk Benneteket, hogy a 2024. évi tagsági díj összegében és annak utalását érintően a korábbi évekhez képest nem történt változás. Az utalási határidő ugyan január 15. volt, de sokan várták a szokásos, éves írásos értesítést a befizetési információkra vonatkozóan, melyekről az alábbiakban tájékoztatunk Benneteket.

Összeg:               3.600,-Ft/év.

Az utalást a VPDSZ MBH Banknál vezetett 10300002-10366985-49020982 számú bankszámlaszámára kell teljesíteni.

Kérjük, a befizetést lehetőség szerint erre utalással szíveskedjetek sort keríteni, mivel a számlára készpénzben történő befizetés esetén a befizetett összegből a bank kezelési költséget von le és csak az azzal csökkentett összeg kerül jóváírásra a számlánkon.

Az utaláskor a közlemény rovatba kérjük feltüntetni: a nevet, az adóazonosító jelet (mely a tag pontos beazonosításához szükséges), valamint az időszakot is.  

Aki már ezen kötelezettségének eleget tett időközben, annak KÖSZÖNJÜK a befizetését!

 Azoknak a tagjaink, akik tagfizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, vagy már netán korábbi éveket érintően is további tagdíjtartozása áll fenn – és az az Alapszabályunkban leírtaknak megfelelően, írásban történő felszólítást követően sem kerül az rendezésre – tagságuk törlésre kerül, azaz megszűnik minden addigi jogosultsága a szakszervezetünk által biztosított juttatási lehetőségek, kedvezmények (pl. telefonos flotta) tekintetében is.

Kérjük, aki bizonytalan abban, hogy befizetései rendben vannak-e, illetve egyéb tagsági viszonyát érintő kérdése lenne, Kiss Lilla gazdasági elnökhelyettes Asszonnyal vegye fel a kapcsolatot a gebelnok@vpdsz.hu e-mail címen.

FONTOS, hogy ha az utoljára írásban felénk közöltektől eltérő változás áll be bármilyen személyi adatban– gondolunk itt elsősorban, név-, lakcím-, e-mail cím vagy telefonszám változásra – kérjük, hogy az erre a célra készült nyilatkozat erre vonatkozó I. részét kitölteni és aláírás után szkennelve e-mailen a gebelnok@vpdsz.hu részére megküldeni szíveskedjetek. A nyomtatvány a honlapunkon is elérhető, ide kattintva letölthető.

Amennyiben a tagdíjfizetést illetően bármilyen változás állna be a jövőben, arról e-mailen természetesen értesítünk benneteket, illetve a honlapunkon (www.vpdsz.hu) is mindig megtaláljátok az adott évre érvényes fizetési adatokat.

Egyúttal tájékoztatunk Benneteket, hogy a VPDSZ Közgyűlése tekintettel az inflációs helyzetre 2025. január 1-től tagdíjemelés mellett döntött.

Az emelt tagdíj összege 6.000,-Ft/év, mely a jövő évtől egy összegben utalandó január 15-ig. (A befogadó bankszámla száma egyelőre nem változott.)

Ennek ellentételezéseként a VPDSZ kedvezményrendszerében kiemelt figyelmet fordítunk majd a pártoló tagjainkat is érintő szolgáltatások megújítására.

Fentieken kívül további változás, hogy a VPDSZ székhelye megváltozott: 2024.01.02-tól 1043 Budapest, Temesvári u. 7-9. szám. A központi iroda is itt található. A postai címben – 1558 Budapest, Pf.: 26 – nincs változás.

Az aktualitásokról a honlapunkon olvashattok: www.vpdsz.hu

Tisztelettel,

Holecz Gábor elnök