Ismételten VPDSZ Tábor, új helyszínen!
Irány az erdő!
Bábakalács Erdei Iskola
Tisztelt Tisztségviselőink, Kedves Tagjaink!
A VPDSZ történelme során, soha nem gondolkodott azon, hogy a kedvezmény rendszeréből a Gyermektábort eltűntesse. Próbálunk, amíg talpon vagyunk, addig üdülési lehetőséget biztosítani a VPDSZ tagok gyermekei számára. Több generáció nőtt fel a VDPSZ gyermektáborát látogatva és mondhatjuk, hogy igen, ezeken a helyeken, ahol jártunk, tartós barátságok, tartós kapcsolatok születtek.
Azonban szükségünk van arra, hogy lassan a koruknál fogva „kiöregedett” gyermekek helyére újak lépjenek és részesülhessenek mind abban az élménygazdag környezetben, amelyben az eddigi gyermekeinknek is része volt.
Táboroztunk Felsőtárkányban, az Imókői Táborban, voltunk a Tisza parton, megjártuk a Balaton felvidéket, az utóbbi időben Nagybarcán táboroztunk. Most ismételten visszatértünk Felsőtárkányba, ahol új helyszínen, a tőlünk megszokott változatossággal biztosítunk nyaralási lehetőséget a gyerekek számára.
A fentiek alapján, fontos, hogy azok a szülők, akik hívei a táborunknak, azok a gyerekek akik részt vettek már, illetve a kedves Tagjaink is tájékoztassák egymást erről a lehetőségről, és próbáljuk ki együtt a Bükkben a nyaralás élményét.
A tábor költsége sajnos emelkedett, de a szakszervezet úgy döntött, hogy továbbra is a megszokott 25.000 Ft-os kedvezményes áron biztosítja a részvételi lehetőséget azzal, hogy Budapestről külön járat biztosítása mellett, ingyenesen szállítja a gyerekeket a táborba, majd a táborból Budapestre.
A csatolt levelekben találhatjátok a szokásos jelentkezési lapot, a táborvezető Kati néni kedves, szívhez szóló invitáló levelét, a szülői nyilatkozatot és a táborozáshoz szükséges kellékek listáját.
Kérem, hogy a jelentkezési lapot kitöltve, illetve mellé csatolva a szülői nyilatkozatot, jelentkezzetek a táborba!
Nagyon fontos a szülői nyilatkozat kitöltése, hiszen ezen találjuk a gyermekek esetleges allergiájára vonatkozó részeket, és ezekkel lehet az esetleges egyéb gondokat, problémákat is jelezni, ami a gyermekeinkhez szorosan kapcsolódik.
A táborban 34 gyermek részvételét tudjuk biztosítani. Fontos, hogy a jelentkezésekre vonatkozó határidőt tartsátok be, mert a be nem töltött helyekre – megállapodásunk szerint – a társszakszervezetek részére felajánlásra kerül!
Nos, nézzük a részleteket:
Helye: Felsőtárkány, Bükki Nemzeti Park, Bábakalács Erdei Iskola.
Tábor ideje: 2019. július 29 – augusztus 2., Hétfőtől – Szombatig.
Utazás: Különjárati autóbusszal
Részvételi díj: 40000, helyett 25000 Ft, mely tartalmazza a programok, étkezés , szállás, póló és felügyelet költségeit.
Jelentkezési határidő: 2019. május 6.
Kedvezményes részvételi díjat – mely a szakszervezeti tag gyermekei után fizetendő – 2019. május 31-ig kérjük átutalással teljesíteni, az alábbi számlaszámra:
VPDSZ Üdülés, Szabadidő, Kultúra 10300002-10366985-49021031. A megjegyzés rovatba pedig feltüntetni, hogy „Gyerektábor”, valamint a gyermek/gyermekek nevét. Szeretettel várunk!
A jelentkezéshez szükséges dokumentumokat csatoltan alább találjátok!!!
2019 VPDSZ Tábor» | Jelentkezési lap: pdf» doc» |
Szülői nyilatkozat: pdf» doc» | Szükséges felszerelés» |
Tisztelettel,
Holecz Gábor elnök