Dr. Zaccaria Márton Leó a GINOP-5.3.5.-18-2018-00055, a „Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek” című pályázat egy háttértanulmányában, a munkaidő szabályozással összefüggésben azt vizsgálja, hogyan lehet a közszféra versenyképességét növelni a versenyszférával szemben a munkavállalók számára.
A tanulmány ezen részében Dr. Zaccaria Márton Leó a köz- és versenyszféra munkaidő szabályozásra vonatkozó előírásait, gyakorlatát vizsgálja azzal a céllal, hogy megoldásokat keressen a közszféra versenyképességének növelésére.
A szerző általánosságban megállapítja, hogy az élő munkaerő jelentősége hihetetlenül felértékelődik a mai viszonyok között és a képzett, motivált fiatal munkavállalók figyelmét egy jó vagy kiemelt fizetés sem képes önmagában megragadni. Felértékelődött az önmegvalósítás, önfejlesztés szerepe, a szabadság-faktor növelése, az alkotási, szervezési lehetőség biztosítása is. Ebben a tekintetben pedig a munkaidő szabályozást kulcskérdésként azonosítja Dr. Zaccaria Márton Leó.
Azt leszögezi az elején, hogy a két szféra közti különbséget semmiképpen sem a munkaidő fogalmának konkrét jogi szabályozásában kell keresni, hiszen azt szinte egyformán fogalmazzák meg a jogszabályok mindkét területen. Egyetlen eltérő szabályozási pontot jelöl meg a két terület között, nevezetesen az igazgatási szünet jogintézményét, amely a versenyszférában ismeretlen és munkavállalói szempontból mindenképpen pozitívum a közszféra javára.
A megközelítőleg azonos jogforrási szabályozás az alkalmazásuk során mégis releváns különbségekkel bír – állapítja meg -, így górcső alá veszi a rugalmasság, az önálló döntéshozatal és a motivációs lehetőségek kérdését.
A közszférát tekintve megállapítja, hogy – ellentétben néhány külföldi példával – a hazai rendszer lényegében elutasítja a rugalmasságot a munkaidő terén. A közszolgálati tisztviselő szűk körben dönti el a feladatok sorrendjét, illetve azok végrehajtását, munkaidején belül sem tudja saját munkáját beosztani, feladatait átcsoportosítani, amely sokszor kihasználatlan időhöz vezethet. A motivációs lehetőségeket vizsgálva alapvetően pozitív üzenetűként értékeli a szerző a karrierpálya lehetőségét, amellyel a közszféra egész életen át tartó előmenetellel rendelkező karriert, illetve életutat biztosít, ugyanakkor azt is megállapítja, hogy csak hosszú évek munkájával lehet előrébb jutni a besorolásban és az anyagi előnyökön túl ez kevésbé jelenti több, rugalmas szabadidő, vagy akár önmegvalósítási szabadság elérésének a lehetőségét. Dr. Zaccaria Márton Leó ennek kapcsán kifejti, hogy – különösen az X és Y, majd az azt követő generációk számára -, a több szabadidő és a nagyobb szabadságérzet kifejezetten fontos szempontok a pályaválasztás és megtartás terén, így a közszolgálati pálya tekintetében ezt tartja az egyik legfontosabb versenyhátránynak a piaci szférával szemben.
A versenyszférát elemezve ugyanis megállapítja a szerző, hogy az lényegesen megengedőbb: a felek akaratán, kialakuló konszenzusán alapul a karrier alakulása, nincs a közszférához hasonlóan meghatározott, jogszabályba foglalt előmeneteli és bérezési rendszer. A garantált életpálya hiányát itt ellensúlyozza a rugalmasság a karrier és a munkaidő beosztás területén, valamint motivációt jelenthet, hogy az előmenetel több szabadidőt és döntési jogkört jelenthet. Az egyéb eszközök tekintetében is nagyobb és több lehetőség fedezhető fel, hiszen ezeket a motivációs eszközöket is a munkáltató, illetve a munkavállalói igény határozza meg.
A szerző végül kitér arra is, hogy mind a két területen megfigyelhetőek speciális jellemzők annak tekintetében, hogy milyen körülményekhez kell igazodniuk a munkavállalóknak a feladataik ellátása során. Míg a közszférában jelentőséggel bír a politikai kontroll, amely a szakmai munka számára is a mindenkori politikai hatalom kívánalmait közvetíti, addig a versenyszférában elhelyezkedőknek a piac igényeit kell kiszolgálniuk a fennmaradásuk érdekében.
