A közszolgálatot jellemző, speciális foglalkoztatáspolitikai eszközöket vizsgálja kutatása során Dr. Zaccaria Márton Leó a GINOP-5.3.5.-18-2018-00055, a „Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek” című pályázat egy háttértanulmányában.
Tanulmányának ebben a fejezetében Dr. Zaccaria Márton Leó a közszolgálati életpálya egy másik – leginkább szociális jogi – szempontú vizsgálatából leszűrt eredményeket prezentálja, azzal a céllal, hogy a munkaerőpiac ezen viszonylag zárt rendszerét bemutatva hozza közelebb azt, a munkajogi szempontból határterületre került személyek számára, segítve a hazai munkaerőpiaci reintegrációt.
A szerző ennek kapcsán bemutatja a foglalkoztatáspolitika klasszikus modelljét a hazai jogszabályi környezetben. A magyar munka- és szociális jog aktív eszközeit tartalmazó jogszabályok kapcsán kiemeli annak újdonságait, amelyek abból adódnak, hogy a jogalkotó is felismerte a koronavírus járvány kapcsán a korábbi szabályozás gyakran rugalmatlan voltát. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a passzív – elsősorban pénzbeli ellátásokat magában foglaló – eszközrendszer továbbra is a régi képet mutatja, nem került sor ezen paletta átalakítására a járvány következményeinek megismerése után sem.
A közszolgálati foglalkoztatáspolitikai modell bemutatása során a szerző szintén a foglalkoztatást elősegítő jog ismert kategorizálását követi, így az aktív eszközökön belül vázolja annak alkategóriáit elkülönítve például az anyagi, illetve nem anyagi eszközöket. Ez utóbbi elkülönítés kapcsán Dr. Zaccaria Márton Leó a foglalkoztatott számára a legfontosabbnak mindenképpen az anyagi megoldásokat nyújtó eszközöket látja, így elsőként az ezen a területen jellemző, munkaerőmegtartást segítő mechanizmusokat ismerteti.
A pénzbeli ellentételezések közül a szerző munkaerőmegtartást elősegítő eszközként azonosítja a teljesítményelismerést, motivációs elismerést és az álláshelyi elismerést. Különbséget tesz a pénzbeli juttatások és illetménykiegészítések között ebben a tekintetben, mivel az előbbinél a munkáltatói mérlegelési jogkör kiemelkedő szerephez jut, utóbbi pedig valamilyen objektív módon meghatározott ellentételezéséről szól. Szintén mérlegelési jogkörtől független anyagi jellegű juttatás a kormánytisztviselők cafetéria rendszere – írja a szerző. A tanulmány speciális kategóriaként azonosítja ezen eszközök között azon alcsoportot, amelynek lényege, hogy a közszolga családját is támogassa a foglalkoztató, így leginkább a szociális, illetve családtámogatási ellátásokkal állítható párhuzamba. Ilyen eszköz például a családalapítási-, iskolakezdési-, gyermeknevelési támogatás, vagy éppen a magasabb összegű cafetéria a gyermeket nevelő kormánytisztviselő számára. Klasszikus pénzbeli ellátások közé tartoznak továbbá a munkába járáshoz kapcsolódó juttatások is. A közszolgálat szociális arculatát jól jellemzi a szerző által bemutatott új jogintézmény, az úgynevezett krízistámogatás, amelynek célja a kormánytisztviselő életében bekövetkezett súlyos méretű károk, események enyhítése egy visszatérítési kötelezettséggel járó anyagi juttatás formájában, például tartós jövedelemkiesés, vagy épp családi halálesemény kapcsán.
A közszolgálati foglalkoztatáspolitika nem anyagi jellegű eszközei közé sorolja Dr. Zaccaria Márton Leó a lakhatási célú támogatásokat, mivel azokat elsősorban természetben nyújtják – szolgálati lakás, garzonelhelyezés – mindamellett, hogy természetesen létezik pénzbeli oldala is. Szintén ide sorolja a képzések támogatását, például az ösztöndíjak, vagy továbbképzések formájában.
Mindezen juttatások általános áttekintésével a tanulmány bemutatja, hogy a közszféra milyen foglalkoztatási előnyökkel és szociális jellegű támogatásokkal rendelkezik a versenyszektor munkajogához képest.
